állítani.
• A tandem változatoknál a mellékelt kapcsolótábla lehetővé teszi a két kompresszor csoport közül csak az egyiknek a használatát
(esetleg felváltva használva őket), vagy pedig mindkettőt egyidejűleg, a kívánalmaknak megfelelően. Ez utóbbi esetben a
beindulás késleltetett lesz, hogy elkerüljük a kezdeti túlságos áramfelvételt (időzített indulás).
• Csak a kerekes kompresszorok vannak ellátva nyomáscsökkentő szeleppel (a rögzített lábbal rendelkező változatoknál
rendszerint a léghálózatra szerelik). Nyitott csappal a kezelőgomb segítségével (felfelé húzva és az óramutató járásával
megegyező irányba tekerve növeli a nyomást és az óramutató járásával ellentétes irányba csökkenti, (10. ábra) lehetséges a
nyomást szabályozni, így optimálissá teheti a pneumatikus szerszámok használatát. Mikor beállította a kívánt értéket, nyomja
lefelé a kezelőgombot a rögzítéshez.
• A beállított értéket ellenőrizheti a manométeren keresztül (azoknál a típusoknál, ahol ezt a berendezés tartalmazza, 11. ábra),
vagy pedig a kezelőgombon (12. ábra) levő számozott rovásos jelölések segítségével, melyeknek az értékei megfelelnek a
vonatkozó nyomásnak. A munka befejeztével állítsa le a gépet, húzza ki a hálózati csatlakozót és ürítse ki a tartályt.
• A gép élettartamát befolyásolja a karbantartás minősége.
• BÁRMILYEN BEAVATKOZÁS ELŐTT ELŐSZÖR TEGYE A NYOMÁSKAPCSOLÓT „OFF" ÁLLÁSBA, KAPCSOLJA KI
A HÁLÓZATI CSATLAKOZÓT, ÉS ÜRÍTSE KI TELJESEN A TARTÁLYT.
• Az első munkaóra után ellenőrizze, hogy minden csavar szorosra van húzva (főleg a hengerfejen levők), hogy helyreállítsa
a zárási nyomaték helyes értékét a hőtágulás után (13. ábra).
Fejes csavar M6
Fejes csavar M8
Fejes csavar M10
Fejes csavar M12
Fejes csavar M14
• Tisztítsa ki a légbeszívás szűrőt a munkakörnyezettől függően, de mindenképpen legalább 100 óránként. Ha szükséges,
cserélje ki (az eltömődött szűrő kisebb hatásfokot okoz és ha nem hatékony, a kompresszor nagyobb mértékű elhasználódását
idézi elő). (14a-14b. ábra).
• Az első 100 munkaóra után cserélje az olajat és azt követően 300 óránként. Az olajszintet időszakosan ellenőrizze.
• Használjon APICC Sae 40 ásványi olajat. (A hideg klímáknál a Sae 20 ajánlott). Ne keverjen össze különböző minőségű
olajakat. Ha szín változások történnek (fehéres = víz jelenléte; sötét = túlhevült) tanácsos azonnal kicserélni az olajat.
• Jól húzza szorosra a visszaállításnál a záródugót (15. ábra), meggyőződve arról, hogy ne legyen szivárgás használat
közben. Hetenként ellenőrizze az olajszintet, hogy tartósan biztosítsa a helyes olajozást, fig. 7a. Szabályos időközönként
(vagy pedig a munka végeztével, ha tartama egy óránál hosszabb) ürítse ki a tartály belsejében, a levegő nedvességtartalma
miatt képződött kondenzációs folyadékot (16. ábra). Így védi a tartályt a rozsdásodástól és nem szűkül a kapacitása.
• Szabályos időközönként ellenőrizze a szíjak feszülését, melyeknek körülbelül 1 cm bősége (f) legyen (17. ábra).
• Mind fáradt olajat, mind a kondenzációs folyadékot a környezetvédelem és a hatályos jogszabályok betartásával
ÁRTALMATLANÍTANI KELL.
A garanciából ki van zárva az összes elektromos rész és minden olyan rész, mely sajátos használata révén kopásnak van
kitéve. A garancia alapján a gyártó köteles gondoskodni a saját technikusai által hibásnak elismert alkatrészek javításáról,
illetve cseréjéről feltéve, ha a hibák a termékek előállítására és/vagy az anyagminőségre vonatkoznak (vagyis ezekért a
gyártó a hibáztatható) és ezeket nem a természetes elhasználódás, gondatlanság, tapasztalatlanság vagy a használó által az
utasításoknak nem megfelelő termék üzemeltetése, a termék módosítása, a gyártó áltál nem feljogosított személyek révén
végrehajtott akár részleges javítás vagy szétszerelés, a gép túlterhelése vagy nem megfelelő alkalmazása, véletlenség vagy
vis maior okozta. Az összes kompresszort, melynek tartály térfogata 100 literig terjed, Vevőszolgálatunkhoz bérmentesen
jutassa el és ezt javítás után utánvétellel visszaszolgáltatjuk.
Kérje a szállítójától az Ön telephelyéhez legközelebb eső Vevőszolgálatunk címét.
A gyártó fenntartja magának a jogot, hogy előzetes értesítés nélkül végrehajtson a terméken bármilyen szükségesnek tartott
módosítást.
KARBANTARTÁS
Nm
Min. nyomaték
9.3
22.45
45.28
77.10
123
GARANCIA
65
Nm
Max. nyomaték
11.36
27.43
55.34
94.23
150.37
H