HU
A jótállás ideje alatt a fogyasztó hibás teljesítés esetén kérheti a
termék kijavítását, kicserélését, vagy ha a termék nem javítható vagy
cserélhető, vagy az a forgalma-zónak aránytalan többletköltséggel
járna, illetve a fogyasztó kijavításhoz, kicseré-léshez fűződő érde-
ke alapos ok miatt megszűnt,árleszállítást kérhet, vagy elállhat a
szerződéstől és visszakérheti a vételárat. A kijavítás során a termékbe
csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
4. A fogyasztó a hiba felfedezésé után a lehető legrövidebb időn belül
köteles a hibát bejelenteni és a terméket a jótállási jogok érvényesítése
céljából átadni.
A hiba fel-fedezésétől számított két hónapon belül bejelentett jótállási
igényt időben közöltnek kell tekinteni. A közlés elmaradásából eredő
kárért a fogyasztó felelős. A jótállási igény érvényesíthetőségének
határideje a termék, vagy fődarabjának kicserélése esetén a csere
napján újraindul.
5. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegköz-
lekedési eszközön nem szállítható terméket az üzemeltetés helyén
kell megjavítani. Abban az esetben, ha a javítás a helyszínen nem
végezhető el, a termék ki- és visszaszereléséről, valamint szállításáról
a forgalmazónak kell gondoskodnia.
6. A jótállás nem áll fenn, ha a hiba a nem rendeltetésszerű használat-
ból, átalakítás-ból, helytelen tárolásból, vagy a használati utasítástól
eltérő kezelésből, vagy bármely a vásárlást követő behatásból fakad,
vagy elemi kár okozta, és azt a for-galmazó, vagy a szerviz bizonyít-
ja. A jótállás nem vonatkozik a mozgó kopó alkat-részek (világítótes-
tek, gumiabroncsok stb.) rendeltetésszerű elhasználódására. A szerviz
és a forgalmazó a kijavítás során nem felel a terméken a fogyasztó
vagy harmadik személyek által tárolt adatokért vagy beállításokért.
7. Fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedel-
mi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kez-
deményezheti.
A jótállás a fogyasztó törvényből eredő szavatossági jogait és azok
érvényesíthetőségét nem érinti.
Kijavítást ellenőrző szelvény:
158